Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A Kaszamás ügyben a hatóság 2013-ban és 2014-ben végzett ellenőrzést a területalapú támogatás kedvezményezettjénél, és miután vizsgálat úgy találta, hogy a kérelemben megjelölt terület lényegesen nagyobb a tényleges területnél, egy 2014-ben hozott határozattal a panaszost egy meghatározott összeg erejéig a támogatásból kizárta. A határozatot az agrárminiszter 2016-ban az indokolási kötelezettség megsértése miatt megsemmisítette, és az elsőfokú hatóságot új eljárás megindítására kötelezte. A kedvezményezett ismét panaszt tett, a miniszter ismét új eljárást rendelt el, amelynek következtében 2020-ban hozták meg a végleges határozatot, ismét a támogatás visszavonásáról. Nem is ennek jogosságát vitatta a vállalkozó, hanem miután a rendelet szerint az összeget a ténymegállapítás naptári évét követő három naptári éven belül kell levonni, ha ez nem lehetséges teljes egészében, a fennmaradó egyenleget törlik, azt vitatta, hogy jogos-e a levonás hat-hét évvel a megállapítások után.
A vita tárgya tehát az volt, hogy mit kell a ténymegállapítás évének tekinteni. A Bíróság úgy vélte, hogy ez a tényeket rögzítő jegyzőkönyv kelte - miután a vizsgálat megállapításairól kötelező jegyzőkönyvet készíteni.
A kérdés ugyan formálisnak tűnik, viszont azt vonja maga után, hogy a hatóságok késlekedése vagy hosszadalmas eljárása miatt nem szenvedhet hátrányt a vállalkozó.
Az idézett cikkben ismertetett, akkor még folyamatban lévő, Baramlay ügyben a mezőgazdasági támogatás egy kedvezményezettjének cégbejegyzésében könyvelője hibájából egy ideig nem szerepelt főtevékenységként a mezőgazdasági termelő tevékenység. A teljes támogatási időszak öt évet ölelt fel, a hatóság pedig a teljes öt évre szóló támogatást visszavonta. A Bíróság azt állapította meg április 11-én közzétett ítéletében, hogy elfogadható, hogy a fiatal mezőgazdasági termelők elindítására vonatkozó támogatás tekintetében előírják, hogy a kedvezményezett a mezőgazdasági termelőtevékenységet köteles az említett támogatási összeg 90%‑ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásának időpontjától a működtetési időszak végéig főtevékenységként folytatni, és ez jogosan tekinthető a támogatás feltételének.
Nem fogadta el azonban, hogy a kedvezményezettnek – nem mérlegelve többek között a meg nem felelés által érintett időtartamot – a teljes támogatási összeget kell visszafizetnie.
Az ítélet nem osztotta azt, ahogy a hatóság úgy értelmezte a vonatkozó uniós jogszabályt, hogy nem szabhat ki kisebb szankciót.
Egy régebbi ügy tanulságait érdemes ideidézni: a C‑583/20. sz. ügyben, az EuroChem Agro Hungary Kft. és a Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága közötti perben az eljáró bíróság kérdésére egy másik bírságminimáló jogszabályt találtak a luxemburgi bírák összeegyeztethetetlennek az európai joggal – egy kisebb súlyú, EKÁER-rel kapcsolatos hibáról van szó.
Eszerint nem jogos a "kockázatos adózónak" minősített adóalannyal szemben az áruk feladására vonatkozó bevallásokban elkövetett szabálytalanságok esetén a bírságot az áruk értéke 40%‑ának 30%‑ában minimálni.
A Bíróság szerint az alapügyben szóban forgó bírság főszabály szerint alkalmasnak tűnik az adó pontos beszedésének biztosítására és az adócsalás megakadályozására, de az adóhatóságnak ennek ellenére lehetősége kell legyen arra, hogy ezen összeget az eset körülményeihez igazítsa, hogy az összeg ne lépje túl a szükséges mértéket.
Márpedig ebben az esetben a kiszabható bírság összege nem lehetett alacsonyabb az áruk értékének 12%‑ánál, annak ellenére, hogy a megállapított szabálytalanságok csekély súlyúak voltak, hogy azok folytán az Államkincstárat nem érte bevételkiesés, és hogy semmilyen adócsalásra utaló körülmény nem merült fel.
Bár a tagállamok hatáskörébe tartozik a számukra megfelelőnek tűnő szankciók megválasztása, e hatáskörüket azonban az uniós jog és a tagállami jog általános elveinek, következésképpen pedig az arányosság elvének a tiszteletben tartásával kell gyakorolniuk. Ezért az ilyen szankciók nem mehetnek túl az adó pontos beszedése biztosítására és az adócsalás megakadályozására irányuló célkitűzés eléréséhez szükséges mértéken.
Ehhez pedig az adóhatóságoknak lehetővé kell tenni, hogy a szankció összegét az adott ügy konkrét körülményeihez igazítsák.
Emlékeztetőül: az első két ügyben szereplő furcsa nevek eredete, hogy a peres feleknek joguk van nevük elhallgatását kérni. Eddig kezdőbetűkkel hivatkoztak rájuk (amelyek persze nem voltak valódi nevükhöz kapcsolhatóak), a könnyebb hivatkozás kedvéért döntött úgy a bíróság, hogy ezentúl fantázianeveket alkalmaz – míg az eset leírásában megtartja a kezdőbetűket.
Az Európai Bíróság kétszintű: az európai intézményeket érintő peres eljárásokat a Törvényszék dönti el, míg a Bíróság a Törvényszék ítéleteivel szembeni fellebbezéseket és a tagállami bíróságok által az előzetes döntéshozatali eljárásban az európai jog értelmezésével kapcsolatos kérdéseket dönti el. Ez utóbbiak ugyan nem vonatkozhatnak a tagállami jogszabályok értelmezésére, de miután az európai joggal ellentétes tagállami jogszabályokat a bíróságok nem alkalmazhatják, a Bíróság megállapíthatja, hogy egyes tagállami rendelkezések vagy gyakorlat az európai jogba ütközik.
Az is előfordult, hogy egy előzetes döntéshozatali eljárás során alacsonyabb rangú európai jogi aktusokat semmisített meg. Ilyen volt például a két Schrems-ügy, amelyben Bizottságnak két olyan határozatát semmisítették meg, amelyben az Egyesült Államok hatóságainak adatbetekintési jogát (és egy speciális adatvédelmi programot, amelybe a vállalkozások regisztrálhattak) találták az EU adatvédelmi jogával összeegyeztethetőnek.
Címlapkép forrása: Getty Images
